Adventi könyvnaptár

Tavaly ilyenkor közönyös emberek tekintetét kerülgetve bánkódtam azon, hogy az adventi naptár egyáltalán eszembe jutott. Megígértem magamnak is, családomnak is, hogy idén nem teszek újabb próbát, és nem megyek naptár miatt a városba. Határozott nem! Viszont találtam valamit. Valamit, ami az én ötletemnél ezerszer jobb, s amihez elég volt párat kattintani a Meander könyvkiadó internetes boltjában, és az adventi naptárat szépen hazahozta nekünk a posta.
A naptár (Adventní kalendář) valójában 24 kisebb-nagyobb leporelló. Karácsonyi, karácsony- és havatváró, történeteket, verseket, énekeket, valamint azok kottáit lehet tálalni bennük. Ivana Pecháčková írta, Jarmila Marešová rajzolta. Nem új alkotás, 2004-ben jelent meg először, és most azt hiszem, örülök is, hogy eddig elkerülte a figyelmemet. Mert jó ezekkel az apró, színes könyvekkel várni a karácsonyt. Gondolkodni a bibliai üzenet és a (cseh) karácsonyi szokások összefüggéseiről. Nem bírtam ki, és amikor a gyerekek elaludtak, kinyitogattam néhányat:

Karácsonyi történet

Voltak mindenféle gondolataim, terveim, mondatfoszlányaim és (hogy őszintén bevalljam) normatív elképzeléseim is. És volt bennem az elhatározás, hogy ezeket egy történetté összegyúrom, keménylapos füzetbe írom, piros papírba csomagolom, és a fa alá teszem két kicsi gyerekemnek. Ennek a házilag készített elbeszélésnek az lett volna a címe: Karácsonyi történet.

Aztán sok minden közbejött, kisodróttam a mindennapokból, sírtam, később meg örültem, hogy élünk. A történetírásból viszont nem lett semmi. Nem a karácsony igaz üzenetét nem írtam meg, hanem azt a narratívát, amelyben egy cselekménysorozatba rendeződik a gyermeki várakozás sok-sok vihara a galileai Jézus történetével és mítoszával. Amelyben a jelen örömei és bánatai (a “mikor lesz karácsony? mama, ma lesz karácsony? szép ruha van rajtad...”, és az “én nem is akarom, hogy karácsony legyen, ajándékot se akarok, az angyalokat vadászrepülővel bumm-bumm ledurrantom”) összeérnek az ajándékozás kultúránkba ágyazott intézményével, annak jóságával, szépségével.

Még mielőtt elkezdhettem volna a (ön)sajnálkozást, Katka barátnőm ajándékot hozott: Tereza Říčanová Karácsonyi könyvecske (Vánoční knížka) c. alkotását. Ez utóbbi szót azért használom, mert a kritikusok szerint a könyv önálló képzőművészeti alkotásként is megállja a helyét. Legyen. Álljon. A kritikusok további véleményét pedig inkább nem firtatom. Nem tudok mit kezdeni az olyan bölcseletekkel, hogy a könyvet átjárja/átitatja a Vysočina szellemme... minden bizonnyal a gyökerezni vágyók gyökérbeverési gesztusa ez.

A könyv gyerekperspektíván keresztül mutatja be egy cseh család karácsonyát. Nem derül ki, hogy a négy gyerek közül, ki is pontosan az, aki a történetet elmeséli, de a két kisiskolás korú a nagy esélyes. Egy lány, egy fiú. Az ő világlátásukban nincsenek naptárba jegyzett napok és hónapok: karácsony majd akkor lesz, ha lehullik a hó, és koromsötét lesz az éjszaka. Felnőtt szemmel nézve kis etnográfiai munka ez arról, hogy fehér Mikulás-ruhába, angyal- és ördöggyúnyába bújt gyerekek járják az utcákat december elején, hogy ponty és majonézes krumplisaláta kerül a karácsonyi ünnepi asztalra, hogy a kis Jézus történetét papa meséli el vacsora előtt, hogy Isten megkérte Józsefet, vigyázzon Máriára, hogy a háziállatok is ünnepi eledelt kapnak, hogy a titokzatos harangszó után lehet rohanni ajándékokat osztogatni és bontogatni, hogy bosszantó petárdáktól hangos az év utolsó napja, hogy háromkirályoknak öltözött gyerekek a K+M+B betűhármast (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) rajzolják a a bejárati ajtókra... és hogy nem kell félni, mert minden rossz nap után, feljön az égre a reményt adó csillag.

Amióta Katka elment, mindennap végigolvassuk a Karácsonyi könyvecské-t. Néha többször is egymás után. És könnyű-nehéz szívvel várjuk a karácsonyt.