Szeretem, amikor párhuzamban zajlanak a történések. És szeretem, amikor csak úgy magától, szervezetlenül, mindenféle koordináló munka nélkül életre is kel körülöttem a párhuzamosdi. A legutóbbinak Joann Sfar a főszereplője.
Az első vonalat Csilla húzta, amikor a
blogján ajánlotta nem régen a
Rabbi macskája című Sfar képregényt. A másodikat én követtem el, amikor pár napja Ženíšek könyvüzletének kirakatában (hopplá!) felfedeztem a
Klezmer cseh fordítását (szedettem is ki rögtön az üveg mögül). A harmadik vonalat maga Sfar teremtette, azt írja ugyanis a képregényhez írott jegyzeteiben, hogy a
Klezmert legjobb együtt olvasni a
Rabbi macskájával. (Idekívánkozik belőlem, hogy írni a Klezmerről meg úgy a legjobb, ha többen is, mások is, blogtéren innen és túl éppen Sfart olvasnak.)
Amíg a
Rabbi macskájában a maghrebi zsidóság toleráns(abb), engedékenyebb judaizmusát követhetjük nyomon, a
Klezmerben a kelet-európai zsidóság szigorú(bb) és tragikus(abb) világa a helyszín. Mindez persze úgy, ahogy Sfar látja újra/teremti újra azon szálak segítségével, melyek az emített két kultúrához “kötik” őt.
A képregényt úgy olvastam mint a klezmer kialakulásának és mibenlétének szociológiáját. A képsorozatban megszületik egy zenekar, Sfar rejtett és kimondott gondolatai pedig hagynak megszületni egy elképzelést a klezmer művelésének lehetséges módozatairól, a zenélés személyes és gazdasági motivációiról, a zene (klezmer) etnikai határokhoz való kötődéséről és az azokon való túllépésekről, vagyis arról, ahogy a zene összeköt és szétválaszt, inkluzív és exkluzív karakteréről, továbbá az öröm esztétikájáról, a szociális interakciók és spontaneitás viszonyáról, klezmerről és tradícióról, ez utóbbi foszladozó erejéről. És mindezt egy olyan műfajban, amely, mint ahogy Sfar is megjegyzi, hallgat.
Tidlidliztem olvasás közben, csak úgy dallam nélkül a ritmus kedvéért. (Miért, ti nem szoktatok?) És akkor még nem tudtam, hogy a képpel írott zenei hangulatot Sfar a jegyzeteiben majd konkretizálja, vagyis elárulja, melyik dalok csengtek a fülébe, melyik énekesnő hangján hallotta énekelni Havát, melyik klezmer zenekar CD-je inspirálta őt valamelyest. Ezeket a zenéket hallgatva aztán újrateremtődik a megírt és megrajzolt narratíva. Legalábbis az olvasó fejében. Az inspiráló dallamok közül némelyik amerikai (azt hiszem, new yorki) termés, így aztán a remek utószónak köszöhetően lehet új olvasói értelmezéseket szőni. Mondjuk a teremtő (történelmi) emlékezés szépirodalomba hajló dimenzióiról. (Elképzelem, hogy Sfar ceruzát kap elő, és már rajzolja is, amint a szépirodalom gyengéden a történelmi emlékezés vállára hajtja fejét...)
És még valami. Sfar nagyon érti az egy mondatba (ill. rövid bekezdésbe, esetleg párbeszédbe) foglalt filozófia műfaját. Nagyon pontos mondatok ezek, melyekben éppen annyi szó van, amennyi szükségszerűen kell ahhoz, hogy elindíthassanak egy témát, és pontos útjelzésekkel láthassák el azt, aki indulni akar a továbbgondolás útján. Rengeteg ilyen mondat van a képek közé ékelve. Ezt is nagyon tudom szeretni.
