A hangulat (azt hiszem) azzal kezdődött, hogy újabb karácsonyi ajándékokat kaptunk. Ahogy kisfiam letépi a csomagolópapírt, mintha egy tróféát tartana, úgy fogja kezében a könyvet, rám pillantva rajongva kiáltja, Mama, ez a Kis Ottó könyve! A hangsúly ideírhatatlan. Vigyorogva hadonászik Emese almájával. Vigyorogva bólogatok, és nem értem. Olvasni nem tud, akkor meg honnan a csudából jött rá, kinek a könyvét kapta ajándékba. Mama, ez a Kis Ottó könyve. Olvasd. És olvasom. Például azt, hogy nagyi titokban leharapdálta a hóember orrát. A vers végén csönd, három és fél éves fejével gondolkodik pár pillanatig, aztán kuncogva belenevet a tenyerébe. És ekkor jut eszembe, hogy ezt a csöndet már hallottam. Mikor is? Az internetről olvastam neki pár hete, hogy: Egy:/ kilögyböltem a levest/ az asztalterítőre./ Kettő:/ összefirkáltam a piros filccel,/ hogy ne látsszon. Akkor is hallgatott, várta a rettenet utáni feloldást. Közben meg valószínűleg nézelődött: Kiss Ottó blogján az említett versről átlátni Emese almájának borítójára...
Aztán kicsomagol egy filckatonát a király és a királylány mellé. Nézzétek csak, a katona a legnagyobb. Akkor őt nem hívhatják Kiss Ottónak. Figyelj, katona! Te leszel a Nagy Ottó!
Verselünk tovább. Gyerekkedvenc lett a Viszony, az Űrhajó, a Bandarin. És nagyokat röhögünk a Csap-on. Estére jól belekerültünk mi is a könyvbe, vagy a könyv került mibelénk. Alig győztem jegyzetelni. Persze, ahhoz, hogy költészet legyen ezekből a szösszenetekből, kellene a Kis Ottó. De versre hajazó dokumentumként (a gyerekirodalom befogadását mintázó példaként) talán el lehet olvasni őket:
Dolgom van
A mamám azt mondta,
felmehetek Damihoz játszani,
ha a papája meggyógyul.
De én akkor se tudok felmenni,
ha Frank, aki a Dami papája, meggyógyul,
mert nagyon sok dolgom van.
Meg kell mutatnom Katinak a játékokat.
Meg kell mutatnom, miket rajzoljon.
Meg kell mutatnom neki, ki az a Kiss Ottó,
és milyen verseket ír.
Délutáni pihenő
Kati, figyelj!
Ha elalszok, akkor alszok.
Ha nem alszok el, akkor nem alszok.
Ez így van.
Haj
Papa próbálgatja a figyelmemet.
Azt mondja,
kétféle haj van:
szőke... és rövid.
Ki is nevetem őt rögtön.
Rosszul tudja.
Mert kétféle haj van:
fekete... és kopasz.
