Umberto Ecoban (is) megvan az a ritka képesség, hogy úgy látassa velem a világot, ahogy ő akarja. Vagyis fordítva. Megvan bennem az a ritka (ritka?) képesség, hogy úgy nézzek, ahogy Umberto Eco lát. Azt látom, amit leír, amit könyvbe szed, tárlatba komponál. Félelmetes. Mert már mindenhol (a konyhaasztalon, a könyvrakásban az ágyam mellett, az orvosi rendelőben, a ruhásszekrényben, az FB-n, kisgyerekem szavajárásában, az ablakpárkányon, lépten-nyomon) lajstromokat, listákat, felsorolásokat, névsorokat látok. Írni akarok, hogy elmeséljem egy könyvélményemet, és tessék. Mit csinálok? Enumerálok.
A lista mámora vagy tíz nyelven jelent meg szinte egyszerre a múlt évben. Érdekes, hogy az eredetitől (La Vertigine della Lista) a magyar fordítók mámorba estek, a cseh fordítók meg elvesztek a tévelygőben. Arra gondolok itt, hogy a mű cseh címe
Bludiště seznamů (Listák labirintusa) lett. Na igen. Az ember egyrészt rendesen mámorba esik attól, hogy rendet teremthet a világban (saját világában) azzal, ha listákba rendezi mindazt, ami körülveszi őt, és mindazt, ami számára elérhetetlen (a végtelent, a csillagokat). Másrészt, ha átmegy reflektívbe, rendesen elveszik a listákban és felsorolásokban, hisz annyi van belőlük.
Mámor ide, tévelygés oda, a listák nagyon fontos részei a gyerekeknek írt narratíváknak, mert remekül lehet magyarázni, definiálni, elbeszélni a segítségükkel. Például így:
“Once upon a time there were three bears, seven dwarfs, five gorillas, a frog prince, some sleeping beauties, a wolf, a dinosaur, a Mad Hatter, a steamboat, four firemen on a fire-engine, a crocodile with a clock in it, a considerable number of giant beanstalks - and a little boy named Jeremiah Obadiah Jackenory Jones.” (Janet and Allan Ahlberg,
Jeremiah in the Dark Woods)
“Sírós Frukk bömbölt. Vernyákolt – ver-ver-ver, nyervákolt – nyer-nyer-nyer, tutujkázott – tuj-tuj-tuj, óbégatott – ób-ób-ób. Zengett tőle az Alsó, a Felső, a Középső, a Fent és a Lent. Na persze, zengett az erdő mélye is.
– Huhú, mi az? – kérdezte a medve. – Égszakadás? Földindulás? Zápor? Zivatar? Jégverés? Légiriadó? Ezt kérdezte a farkas is. Meg a róka, a szarvas, az őz, a borz, a nyúl, a hermelin, a császármadár, a fácán… minek soroljam, minden rendű erdei, erdőszéli és mezei állat ezt kérdezte. Mindegyik önmagától kérdezte, mert ugye külön-külön lapultak. A medve a barlangjában, a farkas az odújában, a róka a kotorékban, a császármadár a fészkén, az őz egy sombokor mélyén. Összehúzták magukat – ajjajaj. S közben zúgott a nyer-nyer, búgott a ver-ver, szirénázott a tuj-tuj-tuj, borzongatott az ób-ób.” (Lázár Ervin,
Sírós Frukk)
A felsorolásba foglalt megértés/megismerés közvetítése gyakran a könyv koncepciójának része:
Tótfalusi István
Meseország lakói c. versgyűjteményében a ismert mesehősök sorakoznak: sárkány, boszorkány, tündér, óriás, törpe, vasorrú bába, troll, ördög, sellő, táltos, griffmadár, Babszem Jankó, öreg király, királylány... és a többiek.
Alois Mikulka
A gyerekálom feltatáló c. könyvének második része, ahová felnőtteknek mellékesen szigorúan tilos a belépés, a következő találmányokat sorolja fel: kétemeletes macska, iskolába repítő rakéta, palackba zárt tenger, fogas hal, légyszippantó tigris, holdkaréj-óvoda, emberlábú szék, csillag-körhinta, tengerész-tulipán, sípparancsnok, gonosztevők hajója, különleges szőnyeg, bolhátlanító gép, málladozó falvetítő, gyárkémény-távcső, pizsamamanók, önműködő dobocska.
Az ún. svéd gyerekversek (többek között azt is) megmutatják, hogy milyen sajátos világban kódolódik a gyerekfelsorolások logikája:
Kukorelly Endre: Egyazho
Egy az, hogy elmentünk buszozni, / kettő, hogy ott szuszakolódtunk, / voltunk a piacon, / voltunk több üzletben, / lett pulcsi véve, de sajnos nem nekem,
három, hogy cipeltem a cekkert, / négykor már majdnem esett a hó, / nyafogtam, nem nagyon, / egyszer vagy háromszor, / elegem bír lenni ebből a városból!
Kiss Ottó
A játékban az az igazságos, / hogy bármi lehetek.
Ha akarom, orvos / ha akarom, beteg / ha akarom, kalauz.
A játékban csak az / nem igazságos, ha / Márió is éppen az akar lenni, / ami én. Olyankor / mindig folyó leszek, / kilépek a medremből, / és mindenkit elöntök: / az orvost, a beteget / és még a kalauz is. / Csak pont Máriót / nem tudom elönteni / mert ő akkor mindig hajó lesz.
És ez az, ami a játékban / nagyon nem igazságos.
.jpg)
