Kopasz Cirkusz

A Keménykalap és krumpliorr óta nem volt igazi cirkuszélményem, és egész jól megvoltam nélküle.

Egy ilyen első mondat után pedig jöjjön (a megelőlegezett) fordulat. Ami megtörtént. De nem cirkuszban, nem fülledt sátor alatt, nem igazi elefántok szagától kábulatba esve. Heverő, láb kinyújt, teás bögre karnyújtásnyira. Minderről gondoskodott a kiadó (BAOBAB), az író-bohóc (Jiří Bilbo Reidinger), az illusztrátor (Dora Dutková) és a könyvtári kisinas (ő maradjon egyelőre inkognitóban). Hát mit mondjak? Kényelmes így az élet.

A Cirkus Chauve (Kopasz Cirkusz) szerzője foglalkozását nézve bohóc, komédiás, utcai színész. Ebben a gyerekeknek szánt, önéletrajzi ihletésű könyvében egy cirkuszcsalád életének egy szezonját meséli el. Még jégcsapok lógnak az eresz alatt, de Bilbóék már érzik a tavasz jöttét, nem bírnak tovább a fenekükön ülve megmaradni, elkezdődik a pakolás, készülődés, elindul a vándorcirkusz gyerekestől, sátrastól, lakókocsistól, állatállományostól. Városról városra járva szórakoztatják a nagyérdeműt, közben jókat szórakoznak maguk is. Az apróra szabdalt, rövid fejezetekben Chaplint idéző idétlenkedésre kerül a hangsúly, bohócjelenetek folynak az előadások alatt, no meg persze előttük és utánuk, merthogy a családfő ízig-vérig bohóc, aki nem csak akkor botlik bele mindenbe, rúgja fel a kacsaúsztatót, vagy reked fenn a sátort tartó póznán, mert egyszerűen fél lemászni, ha közönség tapsol neki érte, nemcsak műsorszámon belül lesz röhej tárgya, hanem (átlagosan számolva) naponta kétszer kicsi családja életében is.

Ezen minimálisnak nevezhető cselekedetek lényegtelen, mindennapi dolgok történésébe ágyazódnak. Olvasmánynak nem egy nagy etwas. A főhős (aki a narrátor is egyben) ugyan közbe-közbe szúr egy-egy jópofára sikeredett visszaemlékezést fiatalkori cirkuszi élményeire, és úgy tűnik, mitha a fragmentált kis témák is legfőképp ahhoz kellenének, hogy ezek a múltidéző sztorik elmesélhetők legyenek. De úgy igazán ezek sem lendítenek a szövegen, ami néhány bekezdést leszámítva indokolatlanul lassú, megkockáztatom azt is, hogy üres. Akkor pedig mitől jó ez a könyv? És hogy lesz belőle cirkuszélmény?

A kulcs az illusztrátor zsebében van. Biztosan tudta a kiadó is, miről beszél, amikor a megszokott kifejezések helyett (“illusztrálta Dora Dutková” vagy “Dora Dutková rajzaival”) így fogalmaz: “képregényes mutatványokkal ellátta Dora Dutková”. Mert ez a kifejezés nem csak a cirkuszi hangulat megidézése, nem pusztán a cirkuszvilágot imitáló nyelvi újítás, hanem nagyon pontos megnevezése annak, ahogy a szöveg és illusztráció egybeérnek, összenőnek. A szöveg és illusztráció (számomra újdonságnak számító) viszonya van belekódolva. A rajzokat azért lehet (akár önálló) mutatványokként is értelmezni, mert sok helyen ott viszik tovább a történetet, ahol annak már nincs ereje, önálló mellékszálakat, új történéseket szőnek bele, helyenként az elkezdett viccet is megtámogatják, hogy saját poénjára leljen. Ha a fejezetek egy-egy cirkuszi produkciót elevenítenek meg, akkor a rajzok hozzák meg a világszámot.

A könyv alapján cirkuszi előadás is készült. Az illusztrációkba itt lehet belenézni.