Jó a világ, jó egy könyv

Egyre jobban értem, bármilyen szeszélyes szubjektivizmusnak tűnik is, miért mondta Peter Brown, hogy ha egy könyvet olvas, és ahhoz vonatkoztatni tud, ha annak tartalma képzeletét hosszú időre leköti, akkor az egy jó könyv.

Alena Ježková Jó világ c. könyve ilyen. Jó könyv. Pedig nincs benne semmi különös. Vagy mégis: mert vonatkoztatni tudunk hozzá, képzeletünkben hosszú napokig ott marad. Az életünk pici darabkáit tudjuk benne újralátni, és tudunk új pici darabkákat rakosgatni életünkbe, hogy még szebb, még jobb legyen. Paul Ricoeurnek volt igaza, s amit a narratívákról mondott általában, elmondható a gyerekkönyvekkel kapcsolatban is: az életet mintázzák és ugyanakkor mintaként szolgálnak az életnek.

Alena Ježková gyerekhangon mesélt könyvének üzenete annyi, hogy a világ jó. Az is jó, hogy az illusztrációkat Darja Čančíková készítette hozzá. Meg az is, hogy az Albatros kiadó adta ki Csehországban, amit azért érdemes külön kiemelni, hogy néha-néha a szerkesztők mesteri háttérmunkájáról is említést tegyünk. Nem tudom, személy szerint kit illet a dicséret, mindenesetre nagyon jól kiérezte: egy alapjában véve optimista szövegstratégián nagyon sokat ronthat, ha mézesmázos, gyermeki idillvilágot majmoló képeket társítanak hozzá. Bizalmatlan voltam az elején én is: miféle dolgokkal akarják itt áltatni a gyerekeket? Milyen világértékelő ideológia rejtőzködik itt a gyanútlan olvasó megtévesztésére várva? Miféle általánosítás és abból fakadó redukcionizmus mesélteti itt magát?

De ha áltatás lenne, gondoltam, az nem így nézne ki. Ha “a világ jó” leegyszerűsített sematizmusként lenne a szövegben tálalva, akkor annak más képi megjelenítésre lenne szüksége. Beleolvastam. Kiderült fokozatosan, hogy a könyvben leírt világ nem attól lesz jó, hogy a gyerekek előtt lehazudjuk a dolgok felét a másik felét meg tabuizáljuk. A sok kellemes gyerekélmény mellett szó van a könyvben az elvesztésről, a meg nem értésről, a betegségről, az öregségről is. Mindezek egy jó világ rendíthetetlen keretében jelennek meg, és mert biztos, kiszámítható helyet kapnak benne, egy gyerek számára is elfogadhatóvá, feldolgozhatóvá válnak. Egy ilyen, biztonságot adó keretben ideje van az elmúlásnak, és ideje a születésnek, van értelme a sírásnak, és értelme a nevetésnek. Szülőként pont a pozitív exisztencialista alapállás kompetenciájának és a mindennapi élet apró banalitásaiban rejlő jóságra való odafigyelés képességének közvetítését értékelem a legjobban. Ráismertem a könyvben arra a világra, melyet gyerekeimnek mindig is megteremteni szerettem volna, és mert ez nem jár mindig sikerrel, különleges ajándékként gondolok a könyvre, valahányszor a kezembe veszem.

A történet egy háromgyerekes, falun élő család mindennapjairól szól. Azon szerencsés mindennapokról, melyekben az évszakok ritmusára való ráhangolódás során mindig történik valami figyelemreméltó. Vannak dolgok, melyek azért lesznek fontosak, mert az élet ciklikus rendjét teremtik meg (mondjuk azzal, ahogy kinőtt kabátot megkap a kistestvér, ahogy karácsonyt ünnepel a család, ahogy nagymamát a termetőbe kísérik az unokák, hogy ott nagypapával lehessen egy kicsit), vagy épp azért, mert a különlegessel gazdagítja a napokat (Marek először megy bácsikájával “plein air”-be festeni, Markéta először vásárolhat cicitartót). Az események gazdagságát a gyermeki, korcsoportokra lebontott elbeszélői perspektíva váltakozása adja: az egyes fejezeteket Markéta és Marek, a két kisiskolás, és Emma, a hároméves óvodás meséli el. A világra való rácsodálkozás, az élet összefüggéseinek kibontakozása, filozofikus mélységeinek megértése vagy egyszerűen csak ez élet itt-és-mostjainak elfogadása aszerint változtatja színét a könyvben, hogy épp ki mesél. (Két rövid fejezet a kutyának is jut.) A testvérek viszonyába ágyazottan annak megértése is megjelenik az egyes fejezetekben, ahogy ezt a szemléleti sokaságot egy gyerek értelmezi, rendezi el életében.

Nem magyaráztunk semmit. Csak olvastam hatévesemnek, hogyan látják jónak a világot más gyerekek. Az ő hangukra figyelt, szinte velük együtt lélegzett vászonra festés közben, szinte sírt, amikor a beteg kutyáért aggódtak, s benne volt nyakig a cicitartó vásárlás nagy eseményében is, bár ő fiú. Nem felejtette el egy nap sem, hogy kérje a folytatást. A jóban kívánt megnyugodni, s a könyv ezt megadta neki. 

(Alena Ježková / Darja Čančíková, Dobrý svět. Praha: Albatros, 2012.)