2011. január 10., hétfő

Magdi és a magányos telefonfülke

Szülővárosomban sok volt a gyerekkorú templomkerülő - a nyitraparti lakótelep irányából érkezve a Főtérre fürge léptekkel kerültük meg a katolikus templomot, mert közvetlen szomszédságában ott lakott a gyerekkönyvtár. Máig élesen emlékszem édeskés, ragasztós illatára, a könyvtáros néni vastag, sötét szemüvegkeretén átszűrődő figyelmes tekintetre, a gyűrött könyvtárigazolványomra, amit rendszeresen elvesztettem, és nagyon rühelltem félévenként újat kérni. És arra is emlékszem, hogy ebben a gyerekkönyvtárban fedeztem fel, hogy van egy lány a barátnőim között, aki többet olvas nálam, pedig engem otthon egyfolytában lekönyvmolyoztak. Magdi volt az. Ő nyolcasával hordta haza a könyveket, és leesett az állam, mikor kiderült, hogy tényleg el is olvassa mindegyiket. Nem akartam versenyezni vele, mindenesetre kezdtem odafigyelni, milyen könyveket cipel magával. Az első regény, amiről biztosan tudom, hogy az ő tanácsára olvastam el, Vilma doktorasszony volt. Barátságunk irodalmi fejezete talán itt kezdődött. És most, sok idő elteltével négy pici embernek köszönhetően megint összekötnek minket a gyerekkönyvek (is). Az érsekújvári gyerekkönyvtár épülete, ha jól tudom, a kilencvenes évek eleje óta a katolikus ifjúság gyülekező helye lett, mi Magdival pedig leggyakrabban az interneten találkozunk. Ez utóbbinak sok előnye van, de az az édeskés könyvtári illat hiányzik egy kicsit.


Ezt a hosszú felvezetőt A magányos telefonfülke c. képeskönyv miatt írtam (The Lonely Phone Booth, írta Peter Ackermann, illusz. Max Dalton, David R. Godine, Boston, 2010), mert minden pozitívuma mellett számomra nem csak egy jó gyerekkönyv lesz a sok közül. Az élmény több annál: a képeskönyvet Magditól kaptuk idén karácsonyra. És ez az a pont, ahol Magdi, barátságunk története és a magányos telefonfülke összeérnek.

A történet arról szól, hogy a West End Avenue és a 100. utca sarkán álldogáló, büszke és közkedvelt telefonfülkéből hogyan lesz egy elhagyatott, lepukkant, semmiresejó utcai roncs, aKiről fokozatosan megfeledkeznek a manhattaniek. Igen, a gepárdokat leköröző gyorsassággal tért hódító mobiltelefonok miatt. A telefonfülke szomorúan nézi az eseményeket, és bizony bajba is kerülne a végén, ha nincs egy világvárosi közösség, amelyik megmenti életét.

Olyan gyorsan rohan ez a világ (közhely), hogy négyéves gyerekemnek is letűnt korok véletlenül itt maradt relikviáiának tűnnek a telefonfülkék. Régen, amikor még nem voltak mobiltelefonok, ezekből a kis bódékból szoktak telefonálni az emberek, hallom vissza magyarázatomat, és hirtelen akár nagyon öregnek is érezhetném magam (juszt se!). Néha bekukucskálunk a koszos és büdös telefonfülkébe, néha az onnan veszedelmes hangon kirobbanó “huuuu”-ra riadok meg, de úgy igazából csak díszletnek számít, hisz embert telefonálni nem láttunk ott soha.

Ackermann története kicsit nosztalgikus, de az a jó benne, hogy a telefonfülke példájával vissza tud lopni a jelenbe valamit abból, amit ebben a fene nagy tempójú fejlődésben és rohanásban máskülönben elfelejtenénk. Eseményeket, melyekről a telefonfülkéből adtunk hírt nem is olyan régen, érzéseket és tapasztalatokat, melyek a mobiltelefonok korában nem reprodukálódnak, hétköznapi világokat, melyek kényelmetlenül gyorsan szertefoszlanak. És ott van persze üzenetként a könyvben az is, hogy a régi jó.

A magányos telefonfülkéért mi itthon már nem izgulunk. De nem csak a történet végkicsengése miatt. A Google Earth segítségével ellenőriztük, tényleg ott van-e. Rajongva ismertük fel!

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretlek olvasni! Ahogy leírtad a bevezetőd, nekem is felderengtek azok az illatok, látványok, melyek a én gyermekkorom tartozékai voltak, lakótelep, gyermekkönyvtár,.. szinte pontosan az a történet, csak más szereplőkkel. Az ajánlott könyv remek lehet, kár, hogy nálunk, persze a sok jó mellett, ez pl. hiányzik. Ilyenkor ismételten ráeszmélek, hogy mennyire nem kell kutatni a jó témák után, az utcán hever (itt szó szerint:))) Mennyire gyors a világ:(( Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Jaj hat en most erre mit is mondjak...olyan szepen tudsz irni. Meghato volt. Magaval ragadott. Teljesen elontottek az emlekek. Arra a nenire nagyon emlekszem. Alig tudott magyarul, de akkor is torte. Ugy imadtam abba a konyvtarba jarni. Mennyi hetvegi delutant toltottem ott. Es hogy te mikre emlekszel. Jaj de jo, orultetek a gyerekekkel, hogy bejott a konyv, es hogy a fulket is megtalaltatok, ujje! Akkor most mar "csak" eloben kell majd megkeresni a fulket :)

    VálaszTörlés
  3. Eszterda, itt találsz egy belelapozót: http://lonelyphonebooth.com/?page_id=46, szerintem egész jó, persze a könyv még jobb :-)

    Magdi, neked/nektek mi tetszett meg a könyvben? Mert pl. ahogy felvonulnak benne a new yorki típusok, az kész szociológia :-)

    VálaszTörlés
  4. Igen, az tuti volt, azok a new yorki tipusok, azt tuti imadtam, de azt is, hogy igenis letezik egy amerikai kozossegi szellem, mely ossze tudja fogni az embereket egy kozos celert (jaj, ebbol most a vegere egy kozhely kerekedett, de tudod, hogy ertem). Meg hat en gyakran nem tudok ellenallni a nosztalgianak, es a telefonfulkeket mindig olyan szepnek talaltam es olyan sok jo emlek fuzodik hozzajuk (baratok, szerelmek, erkezesek). Nem merem bevallani talan, hogy sok minden hianyzik a regi vilagbol. Vagy talan oregszem vagy mi.

    VálaszTörlés
  5. Between, koszi a konyvtar elohivasat a fejemben! peldaul azt, hogy nekem igazolvanyt nem is adtak az x. elvesztes utan, mert tudtak, hogy felesleges:) sajnos a kellemes mosolyt kelto emlekeket valamennyire elmossa a multkori felfedezesem, hogy az en gyerekkori konyvtaram, ahova jartam, sajnos megszunt vagyis pontosabban athelyeztek az iskolaba..:(

    VálaszTörlés
  6. Magdi, igen, értem, nehéz, amikor magán fedezi fel az ember, hogy kezd a nosztalgia rabjává válni :-) Mindenesetre mi a könyv óta tényleg minden telefonfülkét meglátogatunk, feltéve persze, ha az utunkba kerül, ellenőrizzük, hogy működik-e. Működnek. És feldezés számomra, de errefelé elég sok van még :-)
    Gbr, gyerekkönyvtár iskolában? Asszem én se kérnék belőle, bár emlékszem, hogy hajdanán a mi iskolánkban is volt könyvtár, de az olyan kötelező ízű volt... és de jó, hogy igazolvány nélkül is szerettek és maradhattál a könyvtárban! Sok ilyen gesztust ide! :-)

    VálaszTörlés
  7. Jaj, akkor majd en/mi is beszallhatok/unk ebbe a telefonfulkes projektbe? Mert ez egy kicsit olyan dave-izu projekt is, mint amikor a a kelet-europai bacsik es nenik biciklin c. projektjen dolgozott az ujvari jarasban...csak annak a gondolata, hogy veletek csatangolhassunk Brunn utcain mar hatalmas, leirhatatlan orommel tolt el. Apropo, megvan a repcsijegyunk es szept. elso harom heteben leszunk! Kulon bonusz, hogy a fulkek tobbsege mukodik amugy! Es meg egy utoirat: az iskolai konyvtart azert is utaltam, mert a duci Vanyo tanito neni felugyelt ott.

    VálaszTörlés