Ég és pokol és mennyország

Kezembe veszem a könyvet. Valamit megérint bennem. Hisz, ez olyan mint a Friss tinta, gondolom. A harmadik verset még alig olvasom végig, s már szeretem... A Nebe - peklo - ráj (Ég - pokol - mennyország) című verseskötetet tartom a kezemben. Petr Šrámek állította össze, a három részre tagolt gyűjteményt Alžběta Skálová, Alžběta Zemanová és Radana Přenosilová illusztrálta. Mire átlapozom, világossá válik, hogy nagyon sok mindenben különbözik a Friss tintától. De lelkesedni úgyanúgy lehet érte. Megpróbálom leírni, hogy (szerintem) miért.

Először is a versek miatt. Önmagukért beszélnek, de faramuci módon ezt csak akkor tudom közvetíteni, ha fordítok, de akkor viszont már nem olyan egyértelmű, hogy ki vagy mi beszél önmagáért és hogyan. Azt gondolom mégis, hogy verseskötetet idézet nélkül bemutatni és elemezni élettelen tevékenység lenne, lefordítottam hát ízelítőnek az egyik kedvencemet:

Ivan Wernisch, Tél

Folyton a téli várkastélyról beszéltem neked, mígnem azt nem mondtad: vigyél hát oda.
És akkor kifogásokat kezdtem keresni: talán csalódni fogsz,
és a mezők közepébe kell menni, és az erdőben vadmacskák járnak,
a lépcsőkön meg szobrok, köldöküket bojtorjánnal legyezgetik,
nem fognak tetszeni neked.
És beismerem, mondtam, hogy pár dolgot csak úgy kitaláltam.
De te rájöttél, hogy kitaláltam az egészet, és azt mondtad:
most már én is azt gondolom, hogy nem tetszene a várkastély nekem,
és nem szeretem a vadmacskákat, meg nem is várna ott ránk senki,
elfelejtheted.

Másodszor a válogatás miatt. Összesen 153 cseh szerző 246 versét tartalmazza a kötet, közülük a legidősebb 1864-ben született, a legfiatalabb a huszadik század hetvenes éveiben. Gyerekeknek szánt versek keverednek itt olyan költeményekkel, melyek eredetileg nem gyerekeknek íródtak, ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy megszólítsák őket, megszólaltassanak bennük valamit.

Harmadszor az érzékkel válogatott versek szerkesztése miatt. Mert ebben a szerkesztési munkában elkezdődik a játék, mely a kötet címét hívja életre: a “nebe-peklo-ráj” (vagyis ég-pokol-mennyország) ma már nem nagyon használatos megnevezése a magyar ugróiskolának (ickázásnak). Csehországban is (mint a világon nagyon sok helyen) a játéknak több változata ismeretes. Az ég-pokol-mennyország megnevezést azért kapta az egyik féllábbal ugrálós változat, mert az egyes mezők az eget, poklot, illetve mennyországot jelentették. Ahogy ide-oda ugrálhatunk fürgén vagy lassú tempóban a mezőkön, úgy ugrálhatunk a három nagy fejezetre (1. ég, 2. pokol, 3. mennyország) bontott kötetben is versolvasás közben: féllábon, páros lábon, előre vagy hátrafelé haladva. Ebben egy jelzőrendszer segíti az olvasót (amennyiben az egyáltalán igényt tart a vezérfonalra): versek találnak így egymásra, kerülnek dialógusba, vagy éppen elhatárolódnak egymástól, esetleg ellentmondanak egymásnak. Ez a jelzőrendszer a megszokott oldalszámokon kívül két másik számmal is dolgozik, melyek a két másik fejezetbe vezetik az olvasót. Ezen kívül kulcsszavakkal látja el a verseket, és jelöli segítségükkel, hogy az adott téma (szó, kifejezés) a kötet melyik versében jelenik meg. Az olvasást elvileg soha nem lehet befejezni (milyen nehéz bármilyen jó játékot abbahagyni!), mert az utalásoknak soha nincs vége, állandóan visszahívnak a könyvbe, és az ugrálás kezdődik elölről.

Negyedszer e játékosságból származó szédülést enyhíteni tudó gesztus miatt. Petr Šrámek öt tartalomjegyzékkel látta el a könyvet, hogy abban különféle kritériumok alapján tudjunk eligazodni. Öt remek lista! Egy a szerzők neve alapján ábécé szerint, egy a szerzőkről születési időpontjuk szerint, egy a versek első sora szerint, egy a versek verssorszáma szerint, egy pedig a versek könyvbéli sorrendje szerint (ez a klasszikus értelemben vett tartalom, melyben kékkel írodott az ég fejezete, barnával a pokolé és zölddel a mennyországé).

Ötödször a cseh nyelvben rejlő poetikusság miatt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy míg a cseh nyelv poetikus a többi nem az! Arra gondolok inkább, hogy minden nyelvnek megvan a maga poetikussága, olyan nyelvi-zenei játékos összhangja, ami miatt bizonyos verssorok lefordíthatatlannal tűnnek. És a cseh nyelvnek ez a minősége nagyon ott van a kötetben:

František Halas, Poučení synovské

Když se probudí se hlína je to myš
Je-li sklu zima zaroste větvičkama
Ryba je hastrmaní lžička Víš
A slza Slza je voda co je sama







Petr Šrámek (ed.) Nebe, peklo, ráj. Tyglík české poezie pro děti 20. století, ilustrace Alžběta Skálová (nebe), Alžběta Zemanová (peklo), Radana Přenosilová (ráj). Albatros, Praha, 2009.