2010. január 26., kedd

A fakerítés mögötti sziget titka


Vannak könyvek, melyekben maga a szöveg, a történet, a nyelvi játékosság és invenció, a kifejezés meglepetéseket és álmatlan éjszakákat okozni bíró ereje annyira domináns, hogy az olvasónak (nekem) nincs szüksége az írót keresni, kutatni, megismerni akarni a sorok mögött. (Ez persze nem jelenti azt, hogy az író erre nem lenne érdemes, de hogy jön ez most ide?) És vannak könyvek, melyeknél az író személyétől alig lehet elvonatkoztatni a könyv elemzése közben. Rajtuk keresztül (életükön, élettörténetükön keresztül) lesz a könyv könyvvé. Mintha az író személye (identitása, emlékei, biográfiája) lenne az olvasat hermeneutikájának kulcsa.

Ez az összehasolítás Pavel Čech A fakerítés mögötti sziget titka (Tajemství ostrova za prkennou ohradou) című könyvét olvasva jutott (megint) az eszembe. Pavel Čech legújabb termése egy olyan képregény, melynek bemutatása és jellemzése szinte felcserélhető azokkal a szavakkal, melyek segítségével a szerző saját weboldalán bemutatkozik: “Szeretem a benőtt kerteket, a csillagos ég látványát, szeretem a lepkéket és a bogarakat, a jószívű embereket, az erdei alma és a borókaerdők illatát, a csavargásokat, az omladozó falakat, az indiánokat, a Gyors nyilakat (a “Rychlé šípy” Jaroslav Foglar 1938 és 1989 között megjelenő képregénysorozata máig fogalom Csehországban), az Angyali című dalt ("Andělská", Zuzana Navarová dala), a sárkányeregetést, Michal Ajvaz könyveit, a rozsdás kulcsokat, az öreg mozikat, a tiszta vizet, a titokat...”

A képregényben a lámpagyújtogatók kora és világa öleli magába Čech bemutatkozásának elemeit - szinte hiánytalanul. A három kisiskolás fiú barátsága, a fakerítés mögötti régi gyárépület és benne a klubb, a kincs, a rozsdás óraszerkezet, az indiánsátor, a magas gyárkéményről szemlélt homályos város látványa, az igaz barátság bizonyítékai, a közös ügyért meghozott áldozat úgy áll össze egy letűnt világ történetévé, ahogy egy haldokló öregember fejében kavarognak a gondolatok, érzelmek, érzések, ahogy egy meghalni kész(ülő)ben ingadozik az emlékezés és álmodás. A nosztalgiának olyan esetéről van szó, ahol a múltraszegeződés mibenléte egyszerre dokumentatív és konstruált. A történet szerint az emlékezés és álmodás közötti határ megvonhatatlan, és ez mintha tökéletesen megfelelne a szerzőnek is, akinek így nem kell különbséget tennie a múlt feltételezett realitása és a múltba vetített vágyai között. Rajzolhatja hát, amit szeret: saját (megélt és elképzelt) életét.

(Pavel Čech, Tajemství ostrova za prkennou ohradou, Nakladatelství Petrkov, 2009)

1 megjegyzés:

  1. Szeretem a benőtt kerteket, a csillagos ég látványát, szeretem a lepkéket és a bogarakat, a jószívű embereket, az erdei alma és a borókaerdők illatát... igen, ez hiányzik nekem is... jó az ismertető nagyon, biztos a könyv is.

    VálaszTörlés